Univerzum-léptékű gondolkodás

Amikor rájöttem, hogy az ég, ami kék és elérhetetlenül magas, megfoghatatlan habkönnyű  felhőivel, nem a vége a mindennek, nem ennyi a világ, mint amit mi emberek annak képzeltunk, akkor jött el az a pont, ami megváltoztatta az addigi hozzáállásomat.
Ezután tárult fel előttem egy felfedezhető univerzum, amelyben minden egyén otthon van, mert része az egésznek.
Ezzel elhagytam az addigi megszokott gondolkodásformákat, melyeket gyerekként sulykoltak belénk a Süss fel nappal és az olyan mondássokkal, mely szerint feljön a Nap... 
A Nap a pályáján van. És ezt már a 80-as években is lehetett tudni. Mégis, egy egészen szűklátókörű nézőpontot tanítottak nekünk.
Elkezdtem tanakodni, hogy mi lehet még a fenséges kéken túl, mit rejthet emberi szemünk elől. Kicsinek éreztem magam, aki reménytelenül szeretné megérinteni az eget.
Úgy éreztem, lezár, körbezár az ég egy börtönbolygón, nem tudok szabadulni innen, akaratomon kívül kerültem ide és távozni sem tudok. 
Aztán mindez megváltozott. Rájöttem, hogy csak egy függöny a végtelenségbe, ráadásul egy csomó védőfunkciója van. Nem elzár minket, csak egy lépcsőfok a szférák felé. 
Nem egy 180 fokos vakfolt van felettünk.
Minden függöny mögé be lehet nézni, ki lehet tárni, és mögé lehet nézni.
Egyszer talán még az is meglehet, hogy  mindenről lehullik a lepel.

http://www.youtube.com/watch?v=EfZxZmbbWI8&feature=related