http://hirek.csillagaszat.hu/kozponti_fekete_lyukak/20120618-orias-fekete-lyuk.html

Pulzár, ami körbepulzál

A pulzár gyorsan forgó neutroncsillag, mely erős mágneses térrel rendelkezik (kb. 1011 – 1012 Gauss, ami valamivel kisebb, mint a magnetárok esetében).
Főleg szupernóva robbanások után jön létre, de olyan fehér törpe csillagokból is kialakulhat, amelyek elég sok anyagot gyűjtenek össze környezetükből, hogy bekövetkezzen a gravitációs összeomlás.
A pulzálás olyan neutroncsillagoknál lép fel, amelyeknél a mágneses tengely nem esik egybe a forgási tengellyel. Ahogy a környezetükből (gyakran egy ritkább légkörű kísérő csillagról) befogott anyag a mágneses pólusoknál zuhan a csillag felé, röntgensugarak formájában nagy mennyiségű energia szabadul fel egy kúp alakú térrészben. A mágneses pólusokról érkező röntgensugarak a tengelyforgás miatt egy távoli megfigyelő számára periodikus pulzálásként látszanak.
Az egyik legismertebb ilyen égitest az 1968-ban felfedezett Crab-pulzár, az égbolt legerősebb gamma-sugárzás forrása. Periódusa 33 ezredmásodperc, és forgása folyamatosan lassul.

Ez volt az első ismert pulzár:

A pulzárok egy osztálya a miliszekundumos pulzárok, melyek másodpercenként több száz fordulatot tesznek. Nagy forgási sebességüket az őket tápláló kísérőcsillagról eredő akkréciós korong perdülete adja, a korong pulzárra zuhanó anyaga a pulzárhoz közeledve ugyanis egyre gyorsabban forog. Az akkréciós korong a pulzár rádiósugárzását leárnyékolja, emiatt a pulzár az anyagátadás közben még nem látszik. (Ekkor például röntgenkettősként látszik az objektum.) Amikor az anyagátadás befejeződik, az akkréciós korong elfogy, és feltűnik a gyorsan, de fokozatosan lassulva forgó pulzár.

Kvázi kvazár

quasi-stellar radio source – csillagszerű rádióforrások

- csillagszerű (azaz kvázisztelláris) rádióforrás. A kvazárok általában nagy vöröseltolódású, távoli galaxisok aktív magjai, leggyakoribbak az Ősrobbanás után 2-3 milliárd évvel voltak.
Energiakibocsátásuk erősen változik, általában kb. tízezerszerese a Tejútrendszerének, főként nagyenergiájú sugárzásból áll. Az aktivitást egy óriási tömegű központi fekete lyuk hozza létre, amelybe környezetéből anyag áramlik egy akkréciós korongon keresztül. A kvazároknál ennek a korongnak a síkjára kb. 90-45 fokos szög között látunk rá. Amikor egy kvazárnál a heves folyamatok alábbhagynak, aktivitása megszűnik, "normális" galaxismag lesz belőle. (Nasa)

Az 1960-as években a kutatók csillagszerűnek tűnő rádióforrásokat találtak, melyeket kvazároknak neveztek el (az angol quasi-stellar radio source – csillagszerű rádióforrások – rövidítéséből).

Annak ellenére, hogy a források csillagszerűek voltak, színképük hasonlított a Seyfert-galaxismagok színképjeihez. A Seyfert-galaxisok magjának fényessége a galaxisban található csillagok összfényességének a 10-1000-szerese. A kvazárok luminozitása elérheti a 1012 Lo-t is. A kvazárokhoz hasonló elven termelnek energiát, de sokkal kisebbek a mikrokvazárok, de ezek egy nagy tömegű objektumból (valószínűleg egy fekete lyukból) és egy csillagból állnak, melyek egymás körül keringenek. 

Legismertebb példájuk az SS 433.
A kvazár közepén óriási energiaforrás van, nagy valószínűséggel egy fekete lyuk. 

Ezt néhány fényév átmérőjű korong veszi körül, melynek közelében gyorsan úszó gázfelhők találhatók. 

A korongtól távolabb pedig, kb. 100 fényévnyire, ott ahol a kvazár egybeolvad az anyagalaxissal, vékonyabb és hidegebb felhők keringenek.

1960-ban már pontosan meg tudták határozni, hol található az űrben rádióforrás.
1962-ben úgy tűnt, mintha egy csillag egybeesne egy rádióforrással, a 3C 273-mal.
Maarten Schmidt csillagász jött rá, hogy a rádióforrás színképében látható vonalak megfelelhetnek a hidrogéngáznak, ha a csillagszerű égitest fénye eltolódott a vörös szín felé. A 3C 273 tehát olyan égitest, mely a fénysebesség 16%-ával távolodik tőlünk.
A Földről megfigyelhető égitestek közül a kvazároknak a legnagyobb a vöröseltolódásuk.
Ezért a kutatók feltételezik, hogy ezek az objektumok a tőlünk legnagyobb sebességgel távolodó objektumok. A becsült tényleges fényességük és a látszólagos fényességük közötti különbségből megbecsülhető, hogy több milliárd fényévre helyezkednek el, s ezek az egyik legtávolabbi megfigyelhető objektumok a Világegyetemben.
A ma ismert kvazároknak csak kb. 1/10-e bocsát ki rádióhullámokat.
A legtávolabbi kvazárok látszólag a fénysebesség többszörösével távolodnak tőlünk - ld. Hubble-törvény.
A világegyetemben vannak úgynevezett gravitációs lencsék, melyek eltorzíthatják a kvazárok valódi képét. Ilyen híres lencse például az Einstein-kereszt, mely egy kvazár sokszoros képét mutatja.



A gravitációslencse-hatás legérdekesebb példája egy igazán ritka jelenség, az Einstein-kereszt.

A gravitációs tér a fény haladási irányát is befolyásolja, ahogyan azt már Einstein feltételezte általános relativitáselméletében. Ha véletlenül egy nagytömegű égitest közelében halad el, akkor az hatással van rá: eredeti irányától kissé eltéríti.
Mivel egy nagy galaxishalmaz tömege óriási, a mellette elhaladó, illetve a belsején keresztülhaladó fénysugarak útja jelentősen megváltozik.

A halmaz tárgylencseként működhet, és "mögötte", a távolban elhelyezkedő objektum képét felénk fókuszálja, akárcsak egy optikai lencse. Az így keletkezett képeket szokták kozmikus délibáboknak, a jelenséget pedig gravitációslencse-hatásnak nevezni.

A gravitációslencse-hatás a távoli galaxisok fényességét is megnövelheti, és egyébként észrevehetetlenül halvány csillagvárosokat tehet láthatóvá. Felléphet a többszörös leképezés jelensége is: ilyenkor egy adott objektum képét megsokszorozva láthatjuk.

Röntgenműholdak segítségével a kvazárok röntgensugárzásában nagyon gyors változásokat fedeztek fel. Ezek időtartama néhány nap és néhány óra között változott.
Mivel a változást okozó fizikai folyamat nem terjedhet a fénysebességnél gyorsabban, ezeknek az objektumoknak (például eltérő összetételű beszívott gáz vagy porfelhő) a mérete nem lehet nagyobb néhány fénynapnál.






A legismertebb kvazárok
A következő táblázat néhány ismertebb kvazár adatait tartalmazza:
látszólagos fényesség magnitúdóban;

z: vöröseltolódás;
távolság megaparsecben 

(1 Mpc = 106 pc = 3,26 millió fényév):

Kvazár	Fényesség ( m )	Vöröseltolódás	Távolság (Mpc)
3C 9	18,2	2,012	6030
3C 47	18,1	0,425	1270
3C 48	16,2	0,367	1100
3C 147	17,8	0,545	1630
3C 191	18,4	1,946	5830
3C 196	17,6	0,871	2160
3C 254	18	0,734	2200
3C 270,3C 271	18,6	1,519	4550
3C 273	12,8	0,158	470
3C 446	18,4	1,404	4200
CTA	17,3	1,037	3110
QSO 2237+0305 A-D	16,78	1,695	2500
ULAS J1120+0641		7,085

Fekete lyuk a Bermuda-háromszögben?

A fekete lyuk párja a fehér lyuk, 

amely egy másik dimenzióban kilövelli, 

amit a fekete elnyelt?

Lehet, hogy a Földön is előfordulnak fekete lyukak?

A gravitációs erő vonzza a fekete lyuk szórványokat, ezért akár a Föld is bevonzhatta őket.
A mágneses mező szokatlan váltakozása jellemzi a fekete lyukak megsemmisítő folyamatát.
A Bermuda-háromszögben a mágneses erő folyton változik.

Alfától-Ómegáig

avagy a kvazár magábazár?

Α, α - alfa
Β, β - béta
Γ, γ - gamma
Δ, δ - delta
Ε, ε - epszilon
Ζ, ζ) - dzéta
Η, η - éta
Θ, θ - théta
Ι, ι - ióta
Κ, κ - kappa
Λ, λ - lambda
Μ, μ - mű
Ν, ν - nű
Ξ, ξ - kszí
O, o - omikron
Π, π -pí
Ρ, ρ - ró
Σ, σ - szigma
Τ, τ - tau
Υ, υ - üpszilon
Φ, φ - fí
Χ, χ - khí
Ψ, ψ - pszí
Ω, ω - ómega


Van egy mondás, mely szerint a halál nem az élet vége, hanem az élet célja.
Ez azt jelenti, hogy nyugodt lelkiismerettel adhasd be a kulcsot. Amit meg kellett tenned, azt megtetted. Addigra össze kell hoznod azt az embert, aki vagy, érvényesíteni a képességeidet, összeállítani a portfóliód, amely bizonyítja, hogy a küldetésedet, az életed célját, amiért ide lettél rendelve, teljesítetted.
És akkor elégedetten, félelem nélkül, büszkén távozhatsz erről a világról.
Te, a rádeső részt megtetted, a harcaidat megvívtad, az igazat képviselted, bátran - ma, holnap, a végezet napjáig.
Bármi más - félelemre ad okot. 
És az emberek - félnek.
Hát ne félj! Vállald a kihívást!Kezdd el megfejteni a feladatokat.
Ismerd meg önmagadat, kódolva lesz egy csomó minden.
Ismerd meg a világot, kódolva van benne minden.
Benned, a DNS-edben.
A világban, az összes részecskéjében.
A világ története a te történeted.

Journey To The Edge Of The Universe
http://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&v=5D8OTie06cI&NR=1

Where do we live... Where we are from...


Utazás az Univerzum peremvidékére

http://www.youtube.com/watch?v=4k0UlaRZC8k

Hol élünk... Honnan származunk...


Utazás Föld-körüli pályán
http://www.youtube.com/watch?v=-cp7cPSeOlc&feature=related

Darwin titkos feljegyzései
http://www.youtube.com/watch?v=9krKUfd-ev4&feature=related

A távcső                                      

                                                     Forrás: http://tudasbazis.csillagaszat.hu/tavcsovek/lencses-tavcsovek.html

01 - A lencsés távcsövek
02 - Tükrös távcsövek
03 - Katadioptrikus távcsövek
04 - Magyarországi távcsövek, csillagvizsgálók
05 - Földi nagy optikai távcsövek
06 - Rádiótávcsövek
07 - Fényérzékelés, detektorok

A lencsés távcsövek (refraktorok) bemutatása


Galilei-féle lencsés távcső

A teleszkóp első megjelenési formája holland optikusok, majd Galileo Galilei által 1609-ben, lencsékből felépített távcső volt. Ez az optikai rendszer, két lencséből áll, egy domború (konvex) objektívből és a mögötte elhelyezkedő homorú (konkáv) szemlencséből. A homorú lencsét az objektív fókuszpontján belül találjuk meg.

Ez a lencsés távcső, egyenes állású képet ad, de a látómező mérete a többi lencsés távcsőben megfigyelhető elrendezéshez képest meglehetősen pici. Manapság ezt a rendszert kutató munkára nem használják, mert az egyszerű lencsék miatt számos optikai hibával terhelt képet ad, de színházi távcsőként ma is közkedvelt.  

Galilei-féle lencsés távcső

  

Johannes Kepler

Kepler-féle lencsés távcső

A refraktorok továbbfejlesztett változata a Kepler-féle lencse elrendezés. Ez az optikai rendszer tekinthető a mai lencsés teleszkópok ősének. 
Itt is két fő lencsét találunk, de a Galilei-féle elrendezésben szereplő homorú lencse helyett domború lencsét használunk, mely az objektív primér fókusza mögött van. Ezáltal fordított állású képet kapunk, de ez egyáltalán nem okoz gondot a csillagászati megfigyeléseknél.
Tulajdonképpen az okulár és az objektív fókusza egy pontba esik, ezért a a távcsőbe párhuzamosan érkező sugarak a szemlencsét szintén párhuzamosan hagyják el A teleszkóp nagy előnye a Galilei-távcsővel szemben, hogy sokkal nagyobb a látómezeje, igaz, a távcső tubushosszát meg kellett növelni.

Kepler-féle távcső fénymenete

A mindennapi életben használatos duplacsövű távcsövek (binokulárok) jól használhatók csillagászati megfigyelésekhez is. Ezek nem fordított, hanem egyenes állású képet adnak. A jelzésük: pl. 20x60, ez azt jelenti, hogy 20-szoros a nagyítása és 60 mm-es a fő lencse, az objektív átmérője  

Binokulár távcsövek

A fény útja a binokulár távcsőben    

A kétlencsés távcső fénymenetének összehasonlítása

A nagyítást az objektív és az okulár lencse fókusztávolságának hányadosa adja: N=F/f.
Ha a nagyítást növelni akarjuk, akkor az okulárt kicseréljük egy kisebb fókuszúra.
Általában legfeljebb akkora nagyításra érdemes törekedni, mint ahány milliméter átmérőjű a fő lencse, az objektív.  

Lencsés távcső fénymenete

A Lick Obszervatórium 36 inches(91 cm-es) refraktora

A Yerkes Obszervatórium 102 cm-es refraktora a legnagyobb lencsés távcső, középen Einstein  

Okulárok

Mivel a távcső fontos részét képezi az okulár, ezért mindenképpen érdemes pár típust bemutatni. 
1703-ban Christiaan Huygens alkotta meg a két síkdomború lencséből álló Huygens-okulárt. 
Ez az okulár még elég sok hibával terhelt, mint például a szférikus és kromatikus abberáció, képgörbület. 
A következő említésre méltó típus a Ramsden-okulár. 1783-ban állította össze Jesse Ramsden két azonos fókusztávolságú, síkdomború lencséből. Ennél az okulárnál már a lencsék távolságát változtatva a hibák mértéke is befolyásolható. 
1849-ben készült el az első akromatikus okulár, a Kellner-okulár. 
Itt egy síkdomború lencse van egy ragasztott akromáttal párosítva, így nagyon jól korrigálja a színi hibát.

Az egyik legkedveltebb típus az 1880-ban Ernst Abbe által megtervezett orthoszkopikus okulár. Ez már három ragasztott lencséből és egy síkdomború szemlencséből áll. Ez már szinte a tökéletes okulár, hiszen a legtöbb hiba típust nagyon jól korrigálja. A Plössl-okulárnál akromatikus mezőlencse és szemlencse található. Ezeken az okulárokon kívül van még több más típus is, például a nagy látómezővel rendelkező Erfle- és a Nagler-okulár. Ezek 60^o-80^o-os látómezővel rendelkeznek. A látómező egésze jól korrigált. A korrekcióhoz speciális üveganyag és sok optikai elem szükséges, így ez a típus elég drága.

Okulárok

A lencsés távcsövek optikai hibái

A lencsés távcsövek hátránya, hogy a lencsék használata sok optikai hibát okoz az égitestek leképezésénél. Két fő hibát említhetünk, a szférikus- és kromatikus aberrációt. Ezt a két hibát a lencseobjektív esetében ma már le lehet csökkenteni. Az objektívnek használt egyszerű lencsét egy olyan összetett lencsére cserélve, mely minimum két, különböző törésmutatójú gyűjtő és szórólencse tagból áll, ezeket a hibákat kiküszöbölhetjük. A két- vagy háromtagú lencséket szokták akromátnak hívni, míg a különösen kis színi hibájú, speciális üvegből készült objektívet apokromátnak.      

Szférikus aberráció (gömbi hiba)

A gömbfelületű lencse szélein áthaladó, vagy gömbi tükör szélén visszaverődő fénysugár nagyobb eltérítést szenved, mint az optikai tengelyhez közelebb elhaladó, ezért végeredményként nem egy pont lesz a fókusz. Ez a jelenség akkor is tapasztalható, ha a leképezéshez monokromatikus fényt használunk.

Szférikus aberráció

Kromatikus aberráció (színi hiba)

Ez a hiba monokromatikus fény esetén nem jelentkezik. Viszont fehér fényt alkalmazva azt látjuk, hogy a kapott kép nem egyformán fehér, hanem a kép belső része kékesebb, míg a széle felé vörösebb (vagy fordítva, a lencsétől mért távolságtól függően). Ez annak köszönhető, hogy a különböző hullámhosszú fénysugarakat a lencse másként téríti el, hiszen a hullámhossztól függ az üveg törésmutatója. (A prizma is ezért bontja fel a fényt.) Legerősebben a kék, legkevésbé a vörös fény törik meg.  

Kromatikus aberráció  

Kóma hiba

Az optikai tengelytől messzebb elhelyezkedő pontok képe nem gömbszimmetrikus folt, hanem almamag alakú lesz. Ennek oka, hogy a nagyon ferdén, nagyobb nyílásszöggel érkező sugarak másként térülnek el a lencsén.

Ezen hibákon kívül felléphet még az asztigmatizmus, amikor az optikai tengellyel nem párhuzamosan érkező fénysugárnál nem pontszerű lesz a fókusz. A nem pontosan csiszolt lencséknél és tükröknél további optikai hibák, képgörbület és torzítás lépnek fel.

Egy csillag elhajlási képében az intenzitáseloszlás

A csillagászati felvételeken jól látható, hogy különösen a fényes csillagok esetében a képük nem pontszerű, hanem egy folt, körülötte egyre halványabb gyűrűkkel. Ennek az oka az, hogy a távcső kerek belépő nyílásán elhajlik a fény, ezért a pontszerű csillag diffrakciós képe jelenik meg. A csillagok 4 ágúaknak látszanak, amit a távcső segédtükrét tartó 4 rúdon való fényelhajlás okoz.

Diffrakciós gyűrűk egy csillag képénél

Egy csillag ágai a fényelhajlás miatt

Szofja Vasziljevna Kovalevszkaja

Софья Васильевна Ковалевская

Moszkva, 1850. január 15. - Stockholm, 1891. február 10.

Orosz matematikus,
Az első nő, aki a tudományok doktora lett

Szofja a cári Oroszországban, Moszkvában született, gyermekkorát szülei kastélyában, Palibinóban töltötte.
Édesapja, Vaszilij Vasziljevics Krukovszkij (1800-1874), lengyel származású tüzértiszt, később tábornok volt. Krukovszkij távoli rokonságban állt Hunyadi Mátyással, 1858-ban az orosz hatóságok elismerték a nemességét és engedélyezték, hogy a nevét Korvin-Krukovszkij-ra változtassa. (A lengyel „kruk” szó jelentése „holló”.)
Édesanyja, a német származású Jelizaveta Fjodorovna Schubert (1820-1879) volt, a matematikus és csillagász Friedrich Theodor von Schubert (1758–1825) unokája, aki sokkal műveltebb volt férjénél.

Úgy tűnik, hogy Szofja matematikai érdeklődését több tényező bontakoztatta ki. Az egyik az édesapjától származott, teljesen véletlenül: amikor az új házukban kifogytak a tapétából, az apa tanulmányaiból megmaradt, differenciál- és integrálszámítással kapcsolatos jegyzeteket használták tapétának. Szofja sok órát töltött el a furcsa ákom-bákomok nézegetésével. Valami hatása lehetett, mert később, amikor ezzel a területtel kezdett foglalkozni, olyan könnyedén elsajátította, mintha mindig is ismerte volna.
Szofja imádta nagybátyját, az autodidakta Pjotr Vasziljevics Krukovszkijt, akinek különös hajlandósága volt a matematikához. Amikor egy optikáról szóló könyvet olvasott, amelyet a család egyik fizikus barátjától kapott kölcsön, olyan trigonometriai fogalmakra bukkant benne, amelyeket azelőtt nem ismert.

Szofja 16 éves korában

Szofja megpróbálta ezeket magától megmagyarázni és a történelmileg létező (helyes) eredményre jutott.
A fizikust ez annyire lenyűgözte, hogy könyörgött Szofja apjának, engedje meg, hogy külön matematika órákat tartson a lányának, akit az új Pascalnak nevezett.

Szofja pétervári tartózkodásuk során beleszeretett Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkijbe, és gyakorolni kezdte az író kedvenc zongoraművét, Beethoven Pathétique szonátáját, hogy felhívja magára a figyelmet. Az író azonban az idősebb nővért, Annát részesítette figyelmében, aki bátran elküldte egy elbeszélését az írónak, aki közölte azt Epoha c. folyóiratában.

Részlet Szofja visszaemlékezésiéből:

"Szegény apa! Utálta a női írókat, olyan szabad életmóddal gyanúsította őket, ami semmilyen összefüggésben sincs az irodalommal. És őt rákényszerítse a sors, hogy írónőnek legyen az apja. […]
Érthető, hogy testvérem nem sietett apának dicsekedni sikerével. Éppen ez a titokzatosság, amely irodalmi szereplését körülvette, valami különös érdekességet is adott a dolognak."

Az akkor időkben Oroszországban a nők nem járhattak egyetemre, még vendégként sem látogathatták az előadásokat. Ezért a tanulnivágyó nőknek valamelyik nyugati országba kellett utazniuk, de ez sem volt egyszerű, mert a nőknek nem volt külön útlevelük. A külföldi út ezért csak apjuk vagy férjük társaságában volt lehetséges, akinek az útlevelében szerepeltek.

Egy fiatal orosz nő számára, akinek az apja nem engedélyezte a tanulást, az egyedüli lehetőség a névházasság volt egy olyan haladó szellemű fiatalemberrel, aki ezt csak azért vállalta, hogy a nőt hozzásegítse a külföldi tanuláshoz. Ezért a nőverek egy barátnőjükkel együtt névházasságra hajlandó férfit kerestek.

Így Szofja 1868-ban férjhez ment Vlagyimir Kovalevszkijhez, aki a gyönyörű Anna mellett is Szonyába szeretett bele, és akivel 1869-ben Bécsbe utaztak. Vlagyimir itt geológiát tanult.
Noha a házasság névházasságnak indult, a házaspár élete során többször is voltak olyan szakaszok, amikor együtt éltek és közös jövőt képzeltek maguknak. Az ilyen időszakok rendszerint rövid ideig tartottak és többször felmerült a válás gondolata is. 1878-ban gyermekük született.

Szofja Bécsben engedélyt kapott egy fizikaprofesszortól, hogy bejárjon az óráira, de Bécs nagyon drága volt, ezért Heidelbergbe utazott. A nők Heidelbergben sem iratkozhattak be az egyetemre, de az egyes professzorokkal folytatott külön megbeszélések alapján 1869-ben végre itt elkezdhette a tanulást, ha csak vendéghallgatóként is. Tanárai, Gustav Kirchhoff, Hermann Helholtz, Leo Königsberger és Paul DuBois-Reymond, mind kiváló véleménnyel voltak róla.
1870-ben Königsberger tanácsára Berlinbe utazott, ahol az akkori korszak legnevesebb matematikusának, Karl Weierstrassnak lett a magántanítványa. Weierstrass és Kovalevszkaja szoros szakmai és baráti kapcsolatba kerültek. Noha Weierstrass tanítványai között olyan nevek is szerepeltek, mint Georg Frobenius, Carl Runge, Hermann Schwarz vagy Leo Köngisberger, a legkiválóbbnak Kovalevszkaját tartotta.
Berlinbe költözése után Kovalevszkaja három év alatt három disszertációt írt, amelyek bármelyike alkalmas lett volna doktori disszertációnak.

Az első Pierre-Simon de Laplace dolgozatához írott kommentár volt, amelyben helyesbítette Laplace-nak a Szaturnusz gyűrűinek alakjával kapcsolatos számításait. 

A második dolgozatban Weierstrass függvényelméletének alkalmazásával sikerült redukálnia az Abel-integrálok egy osztályát elliptikus integrállá. 

A harmadik dolgozat A parciális differenciálegyenletek elmélete címet viselte. 

1874-ben summa cum laude minősítéssel szerezte meg Göttingenben a doktorátust. 

Ugyanabban az évben visszatért Oroszországba, de nem sikerült állást szereznie a Szentpétervári Egyetemen. Ezután hat évig irodalommal foglalkozott.
1880-ban Moszkvába költözött, de az akkor orosz törvények nem tették lehetővő, hogy a moszkvai egyetemen tudományos fokozatot szerezzen.
Egy évvel később Berlinbe és Párizsba utazott, hogy ott próbáljon meg professzori állást találni.
Tagja lett a párizsi Matematika Társaságnak, olyan matematikusokkal került kapcsolatba, mint Charles Hermite, Émile Picard, Henri Poincaré és Joseph Bertrand.

Közben Weierstrass egy korábbi tanítványa, Gösta Mittag-Leffler igyekezett neki állást szerezni a helsinki és stockholmi egyetemeken, de mindenütt ellenállásba ütközött. Köszönhető volt ez egyrészt Kovalevszkaja nihilista nézetei, másrészt férjétől való különélésének.

1883-ban azonban, nagyon rövid idővel férje öngyilkossága után magántanárrá nevezték ki a stockholmi egyetemen. Így lett a történelem első professzornője. A hűvösnek tartott svédektől Szonya nagyon sok szeretetet kapott, de soha nem tudta feldolgozni, hogy hazája nem tart rá igényt, sőt "nihilista" hírében nem kívánatos személyként kezelték.
A sors különös fintora, hogy a szerelmet végül Vlagyimir unokatestvére, kora másik kiemelkedő elméje, Maxim Kovalevszkij mellett találja meg. Kapcsolatukat azonban beárnyékolta, hogy a férfi az elején féltékeny volt arra, hogy az asszonynak tudományos karrierje van, és úgy érezte, egész Európával kell versengenie a kegyeiért.
Szofja kemény fába vágta a fejszéjét, amikor elhatározta, hogy megpályázza a párizsi Akadémia Bordin-díját, melyet előtte évekig nem adtak ki. Két év kemény, lemondásokkal járó kutatómunkába tellett, mire elkészült pályaműve, mely elnyerte a díjat és hatalmas tudományos elismerést és általános népszerűséget hozott.

Kidolgozta a forgó testek elméletét, alkalmazva az akkor újnak számító Abel-függvényeket. 
Ezért a tanulmányért 1888-ban megkapta a Párizsi Tudományos Akadémia Bordin-díját. 
A következő évben a Svéd Tudományos Akadémia díját kapta meg az ugyanezen a területen írt második dolgozatáért.

1889-ben ő lett az első női (levelező) tagja a Szentpétervári Tudományos Akadémiának; többek között Pafnutyij Lvovics Csebisev javaslatára.

Fiatalon, 41 évesen hunyt el meg Stockholmban tüdőgyulladásban, melyet a Riviéráról visszajövet, a vonaton megfázva szerzett.
Végső nyughelyére a Norra begravningsplatsen temetőben helyezték 1981-ben.
Világszerte gyászolták egyszerű emberek, egyetemek, akadémiák, a barátai, munkatársai és kislánya, aki oly rövid időn belül vesztette el mindkét szülőjét.

FEKETE LYUKAK

...ahol az általunk ismert fizikai törvényszerűségek összeomlanak 

A fekete lyukakról mindannyiunkban él egy elképzelés, melyeket érdemes lenne összevetni, ki milyen színben vizionálta a Világegyetem gammasugárzású lefolyóit.
Ha a dolgok odáig fajulnak, hogy egy csillag hiper/szupernova lesz, ezek a "szörnyetegek tartalmazzák "az elfajult anyagot". Az elfajult anyag fajsúlyát tekintve szupernehéz, atommagjai az összeomló csillag utolsó robbanása során összetörtek.

A fekete lyukak a téridő azon tartományai, amelyekbe anyag és sugárzás csak belehullhat, de kijönni semmi sem képes. Még elektromágneses sugárzás, így a fény sem hagyhatja el a fekete lyukat, ebből ered a neve. Ennél azonban többről van szó: mivel a fekete lyukakból sem anyag, sem energia nem távozhat el, semmilyen információnk nincs a benne zajló folyamatokról.
Határvonalukat ezért eseményhorizontnak nevezzük.
A fekete lyukakban a gravitáció minden más erőt felülmúl, s az anyag egy számunkra ismeretlen, végtelenül sűrű állapot felé omlik össze, amit szingularitásként írhatunk le.
A fekete lyuk a térnek e szingularitás körüli tartománya, az eseményhorizont sugarát pedig az ún. Schwarzschild-rádiusz adja meg, ami viszont a tömegtől függ. (Ha az illető anyag a Schwarzschild-rádiusznál kisebbre préselődik össze, akkor haladja meg a szökési sebesség a fény sebességét.)
Egy M tömeg Schwarzschild-rádiusza km-ben könnyen kiszámítható az

Rs = 2GM/c2

képlettel, ahol G az általános gravitációs állandó, c pedig a fénysebesség.
Ez alapján a Nap Schwarzschild-rádiusza mintegy 3 km, a Földé pedig 1 cm.
Fekete lyuk elméletileg minden anyagtömegből keletkezhet, ha a Schwarzschild-rádiuszánál kisebbre nyomódik össze. Jelenleg azonban csak két olyan hatékony mechanizmust ismerünk, amely létrehozhatja ezeket az egyelőre csak feltételezett objektumokat. Az egyik a nagy tömegű csillagok magjának összeomlása közvetlenül a szupernóva robbanás előtt. Az igazán nagy fekete lyukak azonban nem így jöttek létre: a legnagyobb szörnyetegeket a galaxismagokban találjuk. A következő két számban ezekkel a témákkal foglalkozunk és megláthatjuk majd, hogy bár maguk a fekete lyukak nem figyelhetők meg közvetlenül, a közelükben zajló folyamatok felfedik a jelenlétüket.

Keletkezésük

Amikor egy óriási csillag élete végénél jár, akkor fokozatosan elégeti az összes üzemanyagát, majd amikor egy robbanás után kidobja a világűrbe a keletkezett anyagokat, akkor még marad egy igen kicsi, igen sűrű anyagmennyiség. Elég nagy tömeg esetén ez az anyagmennyiség már nem képes megtartani saját súlyát, így összeroskad és a gravitáció teljesen elszabadul és a csillagból fekete lyuk lesz.
(1 kiskanálnyi térben kb. a Himalája súlya koncentrálódik...)
A fekete lyuk olyan égitest, amelynél a felszínre vonatkoztatott szökési sebesség eléri vagy meghaladja a fénysebesség értékét. 
Létezésüket az általános relativitáselmélet támasztja alá. 


Fekete lyuk keletkezik akkor, ha egy véges tömeg a gravitációs összeomlásnak nevezett folyamat során egy kritikus értéknél kisebb térfogatba tömörül össze. Ekkor az anyag összehúzódását okozó gravitációs erő minden más anyagi erőnél nagyobb lesz, s az anyag egyetlen pontba húzódik össze. Ebben a pontban bizonyos fizikai mennyiségek (sűrűség, téridő-görbület) végtelenné válnak (lásd:gravitációs szingularitás). A szingularitást körülvevő térrészben a gravitáció olyan erős, hogy onnan sem anyag, sem fény nem szabadulhat ki. 
E gömb alakú térrész határfelülete az eseményhorizont, sugara az ún. Schwarzschild-sugár. 
Az eseményhorizonton belülre kerülő anyag vagy sugárzás belezuhan a szingularitásba.
A fekete lyukak létezése mind elméletileg, mind csillagászati megfigyelésekkel jól alátámasztott (például Chandra űrtávcső). 
A lyuk elnevezés alatt nem a szokásos értelemben vett lyukat kell érteni, inkább a világűr egy részét, ami mindent elnyel, és ahonnan semmi nem tud visszatérni.

Másképpen, a fekete lyuk olyan égitest, mely – hatalmas sűrűségénél fogva – nagy tömege ellenére elég kicsi, hogy elférjen az általa létrehozott eseményhorizonton belül. 
Ebben az esetben ugyanis az égitest minden pontja az eseményhorizonton belül van, tehát az eseményhorizonton kívülről nem látható.

A fekete lyuk sokak szerint új univerzumok vagy dimenziók szülőhelye, az elméletileg lehetséges időutazás, vagy a fénynél gyorsabb utazás eszköze lehet. 
Mások szerint végtelen energiaforrás, ami mindenhol a galaxisban rendelkezésre áll.

AKKRÉCIÓS KORONG

Az akkréciós korong (vagy anyagbefogási korong) egy központi test körül keringő diffúz anyag (általában por, gáz vagy plazma) áramlása közben létrejövő szerkezet.A keringő anyag belső súrlódása miatt egy síkba rendeződik. A korongnak utánpótlása van kívülről, ezért a külsején lévő anyag egyre beljebb szorul, veszít helyzeti energiájából, de a perdületmegmaradás törvénye miatt keringése felgyorsul, és mivel kisebb helyre szorul, össze is nyomódik, és emiatt felhevül.
A befelé spirálozó, felizzott gáz vagy plazma hőenergiájának egy részét elektromágneses sugárzás formájában elveszti. A keringő anyag egy része végül a központi égitestbe jut, egy másik része a korong síkjára merőlegesen, a korong forgástengelye mentén igen nagy sebességgel, poláris jetek formájában elszökik.
A csillagászat többféle akkréciós korongot ismer, a leggyakoribb a csillagok keletkezésénél a protosztelláris akkréciós korong, amely a születő protocsillagot táplálja anyaggal (az ennek tengelye mentén elszökő gáz hozza létre a Herbig-Haro objektumokat), valamint a fekete lyukak körül létrejövő akkréciós korong.


Ha a beáramló anyag mennyisége megnövekszik - például két galaxis ütközésekor - , az akkréciós korong felforrósodik, és az energiafelesleg egy részét elektromágneses sugárzás formájában bocsátja ki. Ilyenkor aktív galaxismagról beszélünk.

Milyen gondolatokat szül egy fekete lyuk?

Mi van, ha egy óriási fekete lyukban élünk? 
Ha az egész Univerzumunk egy ilyenben létezik, egy másik univerzumon belül?

ALBERT EINSTEIN

Einstein-szorzó: Főként fizikusok és matematikusok között elterjedt vicces-tréfás értékmérce. Aki közvetlenül találkozott és kezet fogott Einsteinnel, annak 1-es az Einstein-szorzója. A hármas szorzó azt jelenti, hogy kezet fogott azzal, aki kezet fogott azzal, aki kezett fogott Einsteinnel. Tehát az értékszám a kézfogási kapcsolódási pontok számát jelzi.





- Kedves Utókor, ha nem lettetek igazságosabbak, békeszeretőbbek és általában véve értelmesebbek, mint amilyenek mi vagyunk (voltunk) – no, akkor vigyen el benneteket az ördög. Ezzel a jókívánsággal maradok (maradtam) tisztelettel: Albert Einstein.” (Egy időkapszulában elhelyezett levél 1936-ból.)

- A történelem arra tanít meg bennünket, hogy az emberiség semmit sem tanul a történelemből.

- Egyetlenegy probléma sem oldható meg azon a tudatossági szinten, amelyen az keletkezett.

- Mi az értelme létezésünknek, és mi értelme egyáltalán az élőlények életének? Erre a kérdésre válaszolni nem egyéb, mint vallásosnak lenni.

- A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. Bár az elsőben nem vagyok biztos.

- A kérdés, ami néha elbizonytalanít: én vagyok őrült, vagy mindenki más?

- Nézzék, a távíró nem más, mint egy nagyon-nagyon hosszú macska. Meghúzzák a farkát New Yorkban és a feje Los Angelesben nyivákol. Értik ezt? Namármost, a rádió pontosan ugyanígy működik: itt beküldik a jelet, ott pedig megkapják. Az egyetlen különbség, hogy itt nincsen macska.

- A rólam elnevezett utcáról hallottam már. Vígasztalt a gondolat, hogy én nem vagyok felelőssé tehető azért, ami az utcában történik.

- Sose aggódj amiatt, hogy nem érted a matematikát. Biztosíthatlak, nekem még több gondom van vele.

- A legnehezebben megérthető dolog a világon a jövedelemadó.

A Yerkes Obszervatórium 102 cm-es refraktora a legnagyobb lencsés távcső, 
középen Einstein  

Vénusz-átvonulás III.

Projektált képek a Vénusz-tranzit utolsó pillanatairól 

Polaris Csillagvizsgáló

2012. 06. 07. 6:08