Kvázi kvazár
quasi-stellar radio source – csillagszerű rádióforrások
- csillagszerű (azaz kvázisztelláris) rádióforrás. A kvazárok általában nagy vöröseltolódású, távoli galaxisok aktív magjai, leggyakoribbak az Ősrobbanás után 2-3 milliárd évvel voltak.
Energiakibocsátásuk erősen változik, általában kb. tízezerszerese a Tejútrendszerének, főként nagyenergiájú sugárzásból áll. Az aktivitást egy óriási tömegű központi fekete lyuk hozza létre, amelybe környezetéből anyag áramlik egy akkréciós korongon keresztül. A kvazároknál ennek a korongnak a síkjára kb. 90-45 fokos szög között látunk rá. Amikor egy kvazárnál a heves folyamatok alábbhagynak, aktivitása megszűnik, "normális" galaxismag lesz belőle. (Nasa)
Az 1960-as években a kutatók csillagszerűnek tűnő rádióforrásokat találtak, melyeket kvazároknak neveztek el (az angol quasi-stellar radio source – csillagszerű rádióforrások – rövidítéséből).Energiakibocsátásuk erősen változik, általában kb. tízezerszerese a Tejútrendszerének, főként nagyenergiájú sugárzásból áll. Az aktivitást egy óriási tömegű központi fekete lyuk hozza létre, amelybe környezetéből anyag áramlik egy akkréciós korongon keresztül. A kvazároknál ennek a korongnak a síkjára kb. 90-45 fokos szög között látunk rá. Amikor egy kvazárnál a heves folyamatok alábbhagynak, aktivitása megszűnik, "normális" galaxismag lesz belőle. (Nasa)
Annak ellenére, hogy a források csillagszerűek voltak, színképük hasonlított a Seyfert-galaxismagok színképjeihez. A Seyfert-galaxisok magjának fényessége a galaxisban található csillagok összfényességének a 10-1000-szerese. A kvazárok luminozitása elérheti a 1012 Lo-t is. A kvazárokhoz hasonló elven termelnek energiát, de sokkal kisebbek a mikrokvazárok, de ezek egy nagy tömegű objektumból (valószínűleg egy fekete lyukból) és egy csillagból állnak, melyek egymás körül keringenek.
Legismertebb példájuk az SS 433.
A kvazár közepén óriási energiaforrás van, nagy valószínűséggel egy fekete lyuk.
A kvazár közepén óriási energiaforrás van, nagy valószínűséggel egy fekete lyuk.
Ezt néhány fényév átmérőjű korong veszi körül, melynek közelében gyorsan úszó gázfelhők találhatók.
A korongtól távolabb pedig, kb. 100 fényévnyire, ott ahol a kvazár egybeolvad az anyagalaxissal, vékonyabb és hidegebb felhők keringenek.
1960-ban már pontosan meg tudták határozni, hol található az űrben rádióforrás.
1962-ben úgy tűnt, mintha egy csillag egybeesne egy rádióforrással, a 3C 273-mal.
Maarten Schmidt csillagász jött rá, hogy a rádióforrás színképében látható vonalak megfelelhetnek a hidrogéngáznak, ha a csillagszerű égitest fénye eltolódott a vörös szín felé. A 3C 273 tehát olyan égitest, mely a fénysebesség 16%-ával távolodik tőlünk.
A Földről megfigyelhető égitestek közül a kvazároknak a legnagyobb a vöröseltolódásuk.
Ezért a kutatók feltételezik, hogy ezek az objektumok a tőlünk legnagyobb sebességgel távolodó objektumok. A becsült tényleges fényességük és a látszólagos fényességük közötti különbségből megbecsülhető, hogy több milliárd fényévre helyezkednek el, s ezek az egyik legtávolabbi megfigyelhető objektumok a Világegyetemben.
A ma ismert kvazároknak csak kb. 1/10-e bocsát ki rádióhullámokat.
A legtávolabbi kvazárok látszólag a fénysebesség többszörösével távolodnak tőlünk - ld. Hubble-törvény.
A világegyetemben vannak úgynevezett gravitációs lencsék, melyek eltorzíthatják a kvazárok valódi képét. Ilyen híres lencse például az Einstein-kereszt, mely egy kvazár sokszoros képét mutatja.
A gravitációslencse-hatás legérdekesebb példája egy igazán ritka jelenség, az Einstein-kereszt.
A gravitációs tér a fény haladási irányát is befolyásolja, ahogyan azt már Einstein feltételezte általános relativitáselméletében. Ha véletlenül egy nagytömegű égitest közelében halad el, akkor az hatással van rá: eredeti irányától kissé eltéríti.
Mivel egy nagy galaxishalmaz tömege óriási, a mellette elhaladó, illetve a belsején keresztülhaladó fénysugarak útja jelentősen megváltozik.
A halmaz tárgylencseként működhet, és "mögötte", a távolban elhelyezkedő objektum képét felénk fókuszálja, akárcsak egy optikai lencse. Az így keletkezett képeket szokták kozmikus délibáboknak, a jelenséget pedig gravitációslencse-hatásnak nevezni.
A gravitációslencse-hatás a távoli galaxisok fényességét is megnövelheti, és egyébként észrevehetetlenül halvány csillagvárosokat tehet láthatóvá. Felléphet a többszörös leképezés jelensége is: ilyenkor egy adott objektum képét megsokszorozva láthatjuk.
Röntgenműholdak segítségével a kvazárok röntgensugárzásában nagyon gyors változásokat fedeztek fel. Ezek időtartama néhány nap és néhány óra között változott.
Mivel a változást okozó fizikai folyamat nem terjedhet a fénysebességnél gyorsabban, ezeknek az objektumoknak (például eltérő összetételű beszívott gáz vagy porfelhő) a mérete nem lehet nagyobb néhány fénynapnál.
A legismertebb kvazárok
A következő táblázat néhány ismertebb kvazár adatait tartalmazza:
látszólagos fényesség magnitúdóban;
1962-ben úgy tűnt, mintha egy csillag egybeesne egy rádióforrással, a 3C 273-mal.
Maarten Schmidt csillagász jött rá, hogy a rádióforrás színképében látható vonalak megfelelhetnek a hidrogéngáznak, ha a csillagszerű égitest fénye eltolódott a vörös szín felé. A 3C 273 tehát olyan égitest, mely a fénysebesség 16%-ával távolodik tőlünk.
A Földről megfigyelhető égitestek közül a kvazároknak a legnagyobb a vöröseltolódásuk.
Ezért a kutatók feltételezik, hogy ezek az objektumok a tőlünk legnagyobb sebességgel távolodó objektumok. A becsült tényleges fényességük és a látszólagos fényességük közötti különbségből megbecsülhető, hogy több milliárd fényévre helyezkednek el, s ezek az egyik legtávolabbi megfigyelhető objektumok a Világegyetemben.
A ma ismert kvazároknak csak kb. 1/10-e bocsát ki rádióhullámokat.
A legtávolabbi kvazárok látszólag a fénysebesség többszörösével távolodnak tőlünk - ld. Hubble-törvény.
A világegyetemben vannak úgynevezett gravitációs lencsék, melyek eltorzíthatják a kvazárok valódi képét. Ilyen híres lencse például az Einstein-kereszt, mely egy kvazár sokszoros képét mutatja.
A gravitációslencse-hatás legérdekesebb példája egy igazán ritka jelenség, az Einstein-kereszt.
A gravitációs tér a fény haladási irányát is befolyásolja, ahogyan azt már Einstein feltételezte általános relativitáselméletében. Ha véletlenül egy nagytömegű égitest közelében halad el, akkor az hatással van rá: eredeti irányától kissé eltéríti.
Mivel egy nagy galaxishalmaz tömege óriási, a mellette elhaladó, illetve a belsején keresztülhaladó fénysugarak útja jelentősen megváltozik.
A halmaz tárgylencseként működhet, és "mögötte", a távolban elhelyezkedő objektum képét felénk fókuszálja, akárcsak egy optikai lencse. Az így keletkezett képeket szokták kozmikus délibáboknak, a jelenséget pedig gravitációslencse-hatásnak nevezni.
A gravitációslencse-hatás a távoli galaxisok fényességét is megnövelheti, és egyébként észrevehetetlenül halvány csillagvárosokat tehet láthatóvá. Felléphet a többszörös leképezés jelensége is: ilyenkor egy adott objektum képét megsokszorozva láthatjuk.
Röntgenműholdak segítségével a kvazárok röntgensugárzásában nagyon gyors változásokat fedeztek fel. Ezek időtartama néhány nap és néhány óra között változott.Mivel a változást okozó fizikai folyamat nem terjedhet a fénysebességnél gyorsabban, ezeknek az objektumoknak (például eltérő összetételű beszívott gáz vagy porfelhő) a mérete nem lehet nagyobb néhány fénynapnál.
A legismertebb kvazárok
A következő táblázat néhány ismertebb kvazár adatait tartalmazza:
látszólagos fényesség magnitúdóban;
(1 Mpc = 106 pc = 3,26 millió fényév):
| Kvazár | Fényesség ( m ) | Vöröseltolódás | Távolság (Mpc) |
|---|---|---|---|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése